“A magyar antiszemitizmus is ebből az identitásból származik. Ez nem a magyarok antiszemitizmusa, hanem a katolikus egyházé. De ha a magyar identitást a katolicizmussal azonosítják (lásd.: “keresztény Magyarország”) , akkor a katolicizmus antiszemitizmusát saját nemzeti identitásuk részévé teszik. Ezek nem keresztények. Ezt azért fontos megérteni, mert az embereknek pozitív érzéseik vannak Jézus Krisztussal kapcsolatban, ezért félnek ellentmondani nekik. De ezeknek nincs közük Jézus Krisztushoz. Nincs bennük semmi tisztelni való. Ezek Isten ellenségei. Ezek azok a farkasok, akikről Jézus beszélt. Azok a juhok pedig, akiket a farkasok legyilkoltak, és akiknek a bőrébe bújtak, azok a zsidók és a zsidóságba beoltott igazi, újjászületett keresztények voltak. A katolicizmus megfordítja a bibliai világot és a valóságot. A jót mondja rossznak, és a rosszat mondja jónak. A katolicizmus a zsidóság és a kereszténység ellentéte és legnagyobb ellensége. Éppen úgy, mint minden hamisítvány. Ezért kellett az egész történelemben gyilkolniuk a zsidókat és az “eretneknek” bélyegzett igazi keresztényeket, mert az ő helyükbe léptek. A Biblia azt mondja, hogy egyetlen embergyilkos sem látja meg az Isten Országát, és ezek mindenkinél több embert gyilkoltak meg a történelem folyamán. Ezzel a vallással azonosítják a magyar identitást. A németek is egy hamis germán nemzettudat miatt nácultak el, a magyarok pedig a Szent Istvánnak adott katolikus korona miatt nem találnak ki a lelkük börtönéből. Ez a korona emiatt átkozott. Minden szerencsétlenségünk és tragédiánk forrása. A katolikus egyház szellemi gyarmatosításának és elnyomásának szimbóluma. A katolicizmus, mint “keresztény” nemzeti identitás, egy hazugság, átok ezen a népen. Nem vallási vitáról van szó, uraim, hanem életről és halálról.”
kulcsszavak az átokvers kapcsán : átok halál bűnbak … inkább nem is folytatom
szembe kell állítani vele SZERETET BÉKE MEGBOCSÁTÁS DE NEM ÉS NEM A gonoszra gyűlölködésre !